Ottófi Rudolf - Tóvári András: Térinformatika (GIS,térinformatika,térkép,geodézia)


   
 
 

Ottófi Rudolf - Tóvári András: Térinformatika

 
 
A XX. század végén a tudományos-technikai eredmények egyre gyorsabb gyakorlattá válásának lehetünk tanúi. A mindennapi életben is megjelentek azok az eszközök, amelyek néhány évvel ezelőtt csak szűk kör érdeklődésére számíthattak.
Ma már szinte minden negyven év alatti, de még sokan e kor fölött is mindennapi munkaesz-közként, vagy csak szórakozásból számítógépet használnak. A számítógépek már alkalmasak arra, hogy grafikus és leíró információkat együttesen tároljunk, különböző feltételek szerint kapcsolatot építsünk közéjük, sőt már a vezetői döntéselőkészítés részeivé is válnak. Minde-zen túl lehetőségünk van az Internet révén más adatbázisokban is keresgélni, információt gyűjteni.
Az Öböl-háború volt a csodálatos főpróbája azoknak a légi irányító, navigációs rendszerek-nek, melyek nem működhetnének egy olyan információs rendszer nélkül, mely a Föld felszí-nét, vagy annak egy darabját 3D-ban ábrázolja, sőt úgy veszi körül a pilótát a szimulátorban, vagy a harci bevetésen egyaránt, mint a valóság. Ezeket virtuális valóságnak hívjuk. Térin-formatikai rendszerek ezek is, esetleg nem a hagyományos értelemben vett monitorral tesszük láthatóvá.
A térinformatika (Geographical Information System) a földrajzi adatok elemzésére kidolgo-zott speciális információs rendszer. A számítógépek tömeges elterjedése óta a különböző adatokat számítógépes nyilvántartásokban, információs rendszerekben tárolják. Az informáci-ós rendszerek közül azokat melyek az objektumok elhelyezkedésével kapcsolatos információk tárolására, kezelésére, megjelenítésére alkalmasak térinformatikai rendszereknek nevezzük.
A térinformatikai rendszerek alkalmazási területe igen széles, a legfontosabbak közt kell em-líteni a honvédelem; a közigazgatás; a környezeti és természeti erőforrás-gazdálkodás; a közlekedés; a közművek; a mérnöki tervezés igényeit.
Minden település igényelne ma már egy teljes körű adatbankra támaszkodó térinformatikai rendszert, amely a földmérési adatok szolgáltatásán túlmenően az összes közmű adatait is tárolja, de közlekedési, mezőgazdasági, építészeti, kulturális, statisztikai, műszaki adatok se-gítségével támogatja a közlekedési, építési, kommunális igazgatás tevékenységét.
Általában a mérnöki létesítmények megvalósításához, hatástanulmány készítéséhez elenged-hetetlenül fontos, hogy a létesítményt el tudjuk helyezni az országon belül egy adott koordi-nátarendszerben. Ez is feladata ma már egy térinformatikai rendszernek, sőt az is, hogy alapot adjon egy CAD alapú mérnöki tervezéshez is, pont az előbb vázolt adatok, információk alap-ján.
Ezen általános bevezetéssel nem akartuk elvenni az Ön kedvét e tudomány művelésétől, sőt szerettük volna felcsigázni érdeklődését egy nagyon korszerű tudomány iránt.
Egy tisztességes előszó mindig a köszönetekkel végződik. Ehelyütt mondunk köszönetet csa-ládunknak, akik elviselték, hogy sokszor éjszakákon át dolgoztunk a lakásban e jegyzet írásá-nak ürügyén, s az éjszaka csöndjében is csattogtattuk a billentyűket a számítógépen, vagy éppen kerestünk egy-egy hirtelen szükségessé váló szakkönyvet.
Végezetül megköszönjük elfoglaltságai közepette is mindig segítőkész, és rendkívül alapos lektorunk, Dr. Ágfalvi Mihálynak gyors és hasznos tanácsokkal segítő munkáját.


Győr, 1999. szeptember 1.
a szerzők
 
 
 



 
 


©GIS Figyelő