Katasztrófavédelemi adatbázis Somogyban (GIS,térinformatika,térkép,geodézia)


   
 
 

Katasztrófavédelemi adatbázis Somogyban

Teljes hírlista
<<< Előző hír         Következő hír >>>
    2003.04.11
 
Országosan egyedülálló adatbázissal rendelkezik a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság; a szervezet munkatársainak az elmúlt fél év során végzett munkájának eredményét kedden mutatták be Kaposváron a nemrég kialakított veszélyhelyzet-kezelési központban.

Heizler György ezredes, megyei igazgató elmondta: mintegy 8-10 millió forintot költöttek - részben a Belügyminisztérium támogatásával - a megfelelő számítógépes háttérre, valamint a rendszer használatát, a különböző szervezetekkel való kapcsolattartást biztosító eszközök, köztük speciális rádiók beszerzésére.
Beszámolója szerint jelenleg több mint 30 intézménytől, szervezettől kapnak rendszeresen adatokat, amelyekkel részben frissítik, részben pedig bővítik az adatbázisukat.

Így többek között Somogy megye valamennyi közintézményének, ipari létesítményének, lakóépületének legfontosabb, a veszélyhelyzetek kezeléséhez nélkülözhetetlen adatai szerepelnek az igazgatóság adatbázisában, csakúgy, mint az erdőterületek, a víz-és gázvezeték- vagy áramszolgáltató rendszerek.

Heizler György az adatbázisban rendelkezésre álló információk felhasználásra vonatkozóan megemlítette: a rendszer segítségével szükség esetén modellezni tudják, mi a teendő akkor, ha például Kaposvár belvárosában egy veszélyes anyagot szállító jármű balesete következtében veszélyes gáz kerül a levegőbe.

- Ebben az esetben néhány perc alatt meg tudjuk határozni a gáz kiterjedésének nagyságát sebességét, irányát, ennek alapján behatárolhatjuk a veszélyeztetett körzetet, s azt is pontosan fel tudjuk mérni, az adott területről hány embert kell biztonságos helyre kimenekíteni, s azt is, hogy hol tudjuk őket megfelelő körülmények között elhelyezni - magyarázta a szakember.

Hozzátette: a rendszer segítségével azt is pillanatok alatt felmérhetik, hogy hány emberre és milyen eszközökre van szükség a veszélyhelyzetek elhárításához.

Az igazgató beszámolója szerint a somogyi igazgatóság adatbázisáról az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetése elismeréssel nyilatkozott, s tudomása szerint tervezik, hogy más megyékben is kiépítenek hasonlót.
 
Forrás: http://hirek.prim.hu/cikk.prm?id=36106
 
Teljes hírlista
<<< Előző hír         Következő hír >>>



 
 


©GIS Figyelő